blog | 2022. január 20., 16:00

Kinek van erre energiája

Hallottuk sokat Forgó Morgótól a 80-as évek energiatakarékosságra szólító reklámjaiban. Mi a helyzet velünk, egyénekkel? Mitől függ az energiaszintünk?

A 2020/2021-es tanévben részt vettem a PTF Business coach szakirányú továbbképzésén. A haladás mérése c. tárgyunknál, az volt a feladatunk, hogy mutassuk be saját hatásmérésünket. Milyen megtérülést várok a befektetésemért cserébe? Az eredményességet én az energiaszint változásával szeretem a legjobban mérni.

Érdemes figyelni, mikor, hogyan állunk az energiánkkal. Mikor veszítünk, vagy éppen nem érzünk energiát magunkban, mikor töltődünk, és mikor pörgünk túl, ami bár az adott pillanatban rengeteg mindent lehetővé tesz, de kiégéshez is vezethet.

Természetes viselkedésünk energia oldaláról is különbözik. Vannak, akik egyszerre kevés feladatra szeretnek koncentrálni, míg másokat az éltet, ha sok dologba kezdenek bele.

A kevés feladatot vállalók alacsonyabb energiaszinten, türelmesebben, körültekintőbben, módszeresebben dolgoznak.

Míg a másik véglet, akik magas energiaszinten üzemelnek, lendületesek, jellemző lehet rájuk a sietősség.

Így alacsony energiaszintű egyénektől sok energiát vesz el, ha siettetik őket, míg a magas energiaszintűek akkor vannak komfortzónán kívül, ha jelentősen kell lassítaniuk. Együttműködésnél kihívást jelenthet, ha nagyon eltérő energiaszinten működő egyének kerülnek össze. Érdemes tudatosítani, kire, mi jellemző és megfelelően alakítani az erőforrásokat.

Természetes energiaszintünk megismerésében segíthet a ProfileXT felmérés, amit egy korábbi bejegyzésben bemutattunk. Önmagunkat tanulni, azért is érdemes, mert ha tisztában vagyunk az érdeklődési körünkkel és olyan munkát találunk, ahol kamatoztatni tudjuk erősségeinket, akkor a munkánk is energiával tölthet el.

Ezzel ellentétben, ha olyan feladatokat végzünk, melyek nem illenek a karakterünkhöz, elvégezni el tudjuk őket, azonban merítik az energiánkat.

Természetes viselkedésünk ismeretén túl, vannak más lehetőségek is arra, hogy jól gazdálkodjunk az energiánkkal. Megoldásfókuszú coachként a saját életemben gyakran figyelek arra, hogy mire irányítom a figyelmem. Ahol a figyelmem, ott az energiám. Ha a problémára fókuszálok, az sok energiát vesz el tőlem. Amikor a problémát kihívásként kezelem, és a megoldásokra helyezem a fókuszt, energiát szabadítok fel.

Izgalmas tanulság volt számomra Mark McKergow online webináriuma, ahol felhívták a figyelmem arra, hogy a jövőképünk alkotóelemeit érdemes egy-egy kis lépésre lebontani, és ezekre a kis lépésekre figyelni, nem pedig a jövőkép és a kis lépés között lévő „hangyaországra”, ahol energiavámpírként néz ránk az előttünk álló, végeláthatatlan feladatmennyiség.

Végezetül a kapcsolataink is adhatnak, vagy vehetnek el energiát. Fontos ezt is figyelembe venni. Ehhez egy következő írásunkban még visszatérünk.

Ha kedvet kaptál viselkedésed fejlesztéséhez, ránézni, hogyan gazdálkodhatsz jól az energiáddal, vagy szeretnéd megismerni a ProfileXT karaktertérképedet, keress bátran.

Írj e-mailt: info@debrecenhub.hu Hívj telefonon: 06/30/5353433 Egyéni coaching

Szerző: dr. Kovács Judit