A folyamatos fejlődés híve, csapatával ott volt az !gen Debrecen képzés első résztvevői között. Saját sikereiről szűkszavúan nyilatkozik, így – talán nem bánja - mi dicsekszünk helyette. A Planmaster 3D ugyanis november 25-i Get in the ring verseny országos fordulóján a döntőbe jutott, és a remek 2. helyezést érte el – öregbítve ezzel a debreceni startupok hírnevét. Ezúton is gratulálunk!
"Botos Tibor vagyok, a Tibor Dental fogászati ügynökség és a Planmaster3D ügyvezető-tulajdonosa. 10 éves koromtól húsz éves koromig állatorvos szerettem volna lenni. Az egyetemen jöttem rá, hogy mégsem érdekel ez a szakma annyira, így félbe szakítottam az állatorvosi tanulmányaimat, és kezdtem el az igazi tanulást.
Voltam magántanár, pénzügyi tanácsadó, biztosíási ügynök, területi képviselő gyógyszercégnél, sertéstelepi munkás, majd 2005 elejétől Írországan dolgoztam sertéstelepen. 2006-tól saját fogturisztikai vállakozásom van: ír és angol betegeket szervezek Magyarországra, több kinti irodám van, és jelenleg hat magyaroroszági klinikával dolgozok együtt. Jelenleg egy fogászati animációs szoftver, a PlanMaster3D ötletén dolgozok, amivel szeretném megoldani az orvos-beteg kommunikáció egyik legkomolyabb problémáját. A cél, nemcsak az, hogy a fogorvosok érthetően, gyorsan és hatékonyan tudják bemutatni teljesen személyreszabott animációk és kezelési tervek alapján a betegeik állapotát és a szükséges kezeléseket, hanem hogy a páciensek az adott kezelések miértjét is tökéletesen megértsék és elfogadják.
Minden munkára, amit végeztem, úgy tekintettem, hogy mi az, amit tanulhatok belőle. Így tudtam lelkesedéssel csinálni minden munkát, amit csináltam. Vallom, hogy minden helyzetben és mindenkitől lehet, és kell is tanulni!
A magántanárkodás során láttam az oktatás rengeteg hibáját, és azt is, hogyan lehet úgy megtanítani a tananyagot, hogy azt meg is értsék a diákok. A pénzügyi és biztosítási ügynökségből láttam azt, hogy az emberek hogyan reagálnak akkor, amikor a zsebükben akarok túrkálni, hogyan változnak meg akár a barátok is, ha olyan témákról beszélünk, amelyek az intim szférájukon belül vannak. Megtanultam telefonálni, időpontokat egyeztetni, amik megitélésem szerint már az iskolában kellene tanítani. Az írektől az egyszerűséget láttam, és azt, hogy mennyire vidámak, mennyire nem számítanak a külsőségek, mennyivel lazábban élnek, mint mi.
A másik nagyon fontos dolog, amit tanultam, az volt, hogy ha valami nem sikerül, akkor először is azt vizsgáljam meg, hogy mi az, amit én hibáztam. Ha mindig másokra mutogatunk, azzal semmit nem fejlődünk, csak arra megy el az energia, hogy magunkat mentegessük. Ha megvizsgáljuk azt, hogy mi az, amit másképpen is csinálhattunk volna, az a fejlődésünk első lépcsőfoka. Merni kell belátni azt, ha valamit elrontottunk, mert így legközelebb már kisebb az esélye annak, hogy újra elkövetjük ugyanazt a hibát.
A jövővel kapcsolatban nagyon bizakodó vagyok. A terveim között szerepel a PlanMaster3D elkészítése és elterjesztése Európában és USA-ban, betegnyilvántartó rendszer létrehozása, a fogászati marketing szolgáltatások magyar és külföldi klinikáknak, online ügyfélszolgálat létesítése.
A leendő vállalkozóknak üzenem, hogy ma sokkal könnyebb elérni bármit, mint húsz évvel ezelőtt, nem kell hozzá milliomosnak lenni. Ami viszont nagyon nagyon fontos, hogy reálisan ítéljük meg a helyzetünket, egyszerre csak egyet akarjunk lépni, a kisebb sikereknek is örüljünk, ne egyből akarjuk megváltani a világot, maradjunk kitartóak, és akkor a kezdeti lelkesedésünk törtetlen marad, és akkor el lehet érni a kitűzött célokat. "