HUB-műhely | 2017. március 3., 08:00

Probléma megoldási technikák

| 2017. január 15., 22:16

A januári HUB műhely keretében Szarka Emese vezetésével adtunk egy kellemes inputot az érzelmi intelligenciánknak. Felmértük a kreativitásunkat, miközben látványosan játszottunk. Különböző problémahelyzeteket oldottunk meg oda nem illő, infantilisnak tűnő kérdések és eszközök segítségével.

Hárman formáltuk kreatív attitűdünket a havas debreceni táj háttérképével az ablak mögött. Három egymást még nem igazán ismerő ember nyitott volt arra, hogy már a tréning huszadik percében adjon és fogadjon olyan pozitív megoldási javaslatokat, amelyek az őket foglalkoztató problémákra rezonáltak.

A Debrecen HUB tényleg összehoz… és összetart.

Először érzelmi oldalról közelítettünk önmagunkhoz, amikor csukott szemmel megismerkedtünk a Gyurmalinnal. A megformázott anyag segítségével aztán ki-ki a társa egy kimondott nehézségére, kérdésére fókuszált és adott egy-egy ötletes választ rá.

A keresztnevünk betűit sajátos jelentéstartalommal ruháztuk fel és azokon keresztül mutattuk be egymást, mindezzel a „részed vagyok, részem vagy” jelenlét-élményt felerősítve a csoportban.

A részvétel végig aktív volt, mígnem az utolsó feladatban oly módon került a középpontba, hogy szó szerint rész-vételre, a tréner gondolatának vételére is kísérletet tettünk.

Összesen 12 kihívást jelentő feladaton keresztül ismertük meg a laterális gondolkodásunk megoldásfókuszként való használatát, és jó lett volna még jobban megmerítkezni ezekben, átlátva kristálytisztán az összefüggéseket.

Útravalóul szakirodalmi gyűjteményt és két megoldandó feladatot kaptunk, amelyek segítségével az általunk talált-kreált problémákra megoldási stratégiákat dolgozhatunk ki.

Mi mindenre lehet jó egy extrém ülőgarnitúra? Milyen eredménnyel jár, ha bőkezűen bánunk a pénzzel, az idővel és a méretekkel, és milyennel, ha szűkmarkúan kezeljük ezeket? Hogyan lehetnek segítségünkre a számok abban, hogy valóban elköteleződjünk egy-egy megoldás-ötlet mellett?

Mit látunk a képen, ahol elsőre csak egy folt tűnik fel? Mit láthatunk (bele) még? Hol látunk magunk elé vetített falakat és biztos körvonalakat? Ezek vajon nem csak az elménkben léteznek? Milyen az, amikor megengedjük magunknak azt, hogy „lehet”, azt, hogy „szabad” a képzelt határainkon túllépni? Milyen az, amikor „nincs kanál?” (Mátrix)

Melyik feladat igényel több kreativitást? Az, ahol a megoldáshoz szükséges gondolkodásmódunk számára adott a cél, adottak az eszközök, és valami egyszerűbbnek tűnik, vagy ahol bizonytalan a cél, esetleg csak a kiindulópont ismert, nem elérhetők az eszközök, bonyolultnak tűnik a helyzet, azonban a megoldandó esetnek társadalmi hasznossága lenne? Egyáltalán mérhető a kreativitás-fokunk? Tanulható, fejleszthető?

Péntek estére már több apró löketeket adtunk az elménknek, hogy merjen hibázni, távoli asszociációs hálószálak helyett biszociáció mentén közeledni a problémaként felcímkézett álruhás lehetőségekhez. A problémának titulált helyzetek markáns körvonalai így finoman, lassan elhalványulnak, mígnem az elménkben felötlő ehetőség megoldásként kezdenek manifesztálódni.

A „biszociáció” az asszociáció ellentéte. Az asszociáció esetében elménk a hasonlókat hozza egymással összefüggésbe, a biszociáció esetében a teljesen különbözőket. Arthur Koestler téziséből kiindulva mind a vicc, mind a tudományos felfedezés, mind azt újító-alkotó művészi tevékenység, biszociáción alapul, míg a rutin cselekvés és gondolkodás asszociáción. A három biszociációt megtestesítő típus: a tréfacsináló, a feltaláló, azaz a bölcs és a művész. A gyakorlatok közben meg-megjelenítettük mindhárom típust a humor, a vad ötletek és a képeken keresztüli művészet aktusa és élvezete által. A biszociáció az a „heruréka” élmény, melyet Archimédesz élt át a kádban időzve. Hirtelen, egy villanással fedezzük fel az új utat valamivel kapcsolatban, amire korábban nem is gondoltunk vagy nem így gondoltunk. Ezzel azonban nem ért véget a munkánk, mert a heuréka élmény, a nagy pillanat még nem végeredmény. Ezt a nagy pillanatot meg kell ragadnunk, láthatóvá kell tennünk és újra- és újra megismételve materializálnunk is kell ahhoz, hogy valóban élvezni tudjuk a megoldással járó kívánatos következmények gyümölcseit.

A négyünk agyában rejlő tudattartalom és tudattalan tartalom összekapcsolódott, ez által olykor extrém feltalálásokhoz, kitalációkhoz vezetett minket. Ilyenkor jött létre a biszociáció.

Remélhetőleg a belső késztetés (intrinzik motiváció) a tréning után nem lohadt le, hanem a kipróbált technikák tovább gondolásával és alkalmazásával csak fokozódni fog és egyre több területen előhívják a résztvevők kreativitását.