könyvajánló | 2015. szeptember 1., 23:44

Arnold Schwarzenegger : Emlékmás

Arnold Schwarzenegger : Emlékmás - Életem hihetetlenül igaz története

„Svarci” mindig is egy példaképszerű sikerfigura volt számomra- gondoljunk csak bele, ő az az ember, aki egy kis osztrák faluból, egy átlagos gyermekeként indulva már 20 évesen világ élvonalában volt, mint testépítő. Erről a csúcsról gyakorlatilag le sem szállt, inkább azt mondanám átnyargalt a filmezésre, ahol már a második filmjével (Conan, a barbár) a legkeresettebb hollywoodi színészek közé verekedte magát. De lefogadom, fogalmatok sincs arról, hogy még el sem kezdett filmezni, már milliomos volt, hiszen nem csak nagy muszklikkal, hanem kiváló üzleti érzékkel is megáldotta őt a sors: így a testépítés mellett kiterjedt ingatlan-üzletekkel, de a ma ismert fitness-ipar születésekor is jelen volt (az ő nevéhez fűződik az első testépítő magazin kiadása is). Persze azt se felejtsük el, hogy „öreg” napjaira politikai babérokra tört, a kedvéért fontos törvényeket módosítottak azért, hogy ő lehessen Kalifornia kormányzója, ez pedig nem kis társadalmi beágyazottságot feltételez.  Bár az Osztrák Tölgy egészen fiatalon megfogalmazta minden CSR tevékenység alapját:

„Bármerre is tartson az életed, mindig kell hogy időt találj arra, hogy valamit visszaadj a közösségnek, az államnak vagy az országnak, ahol élsz.”

Összességében ez egy bámulatra méltó és inspiráló sztori, egy mindig újító, kihívásokat kereső sikeremberről, ráadásként remek háttér-információkkal szolgál olyan filmekről, mint a Terminátor, a Predator és még számos akció-klasszikus…